2019

A HAT-18-01-0289 számú
“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” című Határtalanul! pályázat keretében intézményünk és a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola hetedikes tanulói a Vajdaságba kirándultak.

Az első napon Zentán a Tisza-parton sétáltunk, majd megkoszorúztuk a csata emlékművét és elénekeltük együtt a himnuszt. Ezután Csantavéren megtekintettük a Páduai Szent Antal nevét viselő templomot. A nap végén érkeztünk meg Szabadkára, ahol elfoglaltuk a szállásunkat.

A második napon Csúrogra látogattunk el és megkoszorúztuk a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak állított emlékszobrot. Majd Péterváradon a várban tettünk látogatást. Mindezek után átsétáltunk Újvidékre, ahol a Mária Neve templomot és a belvárost néztük meg.

A harmadik napon Szabadka nevezetességeit tekintettük meg. A gyönyörű szecessziós stílusban épült városházán idegenvezető mutatta be a dísztermet, mely a magyar történelem jeles alakjainak színes üvegfestményeivel van díszítve. Láttuk a Raichle-palotát, a szabadkai Zsinagógát, a kék szökőkutat, melyet Zsolnay-kerámia díszít. A délután folyamán ellátogattunk a palicsi Miroslav Antic Általános Iskolába és megtekintettük a helyi diákok által készített, településüket bemutató prezentációt, majd sportversenyen és közös focizás alkalmával ismerkedtek diákjaink a vendéglátó gyerekekkel. Tanulóink kis műsorral és ajándékkal köszönték meg a kedves vendéglátást.

Az utolsó napon a délelőttöt Palicson töltöttük. Sétáltunk a Palicsi-tó partján, majd a helyi állatkertbe látogattunk el. Ebéd után buszra szálltunk és elindultunk Magyarországra.